Sóágyon fetrengtetett csirke

A kakaós csiga szétosztogatásával kimondottan jól jártam. Ha értelmi képességeim Oravecz Coelho szintjén mozognának, akár azt is mondhatnám, hogy mindez NEM VOLT VÉLETLEN! A SORS vezette a kezemet, amikor úgy megszaladt a liszt, hogy végül 3 tepsi csiga lett és hajnalig szoptam vele. Másnap ugyanis ennek köszönhetően nem egy kollégámmal elegyedtem szóba a gasztronómiáról. Így pedig olyan receptekre tettem szert, hogy nagyon...
Ezek egyikét elraktároztam a későbbiekre, tekintve, hogy drága és macerás, ellenben állítólag '89-ben világversenyt nyert.
A másik azonban egy meglehetősen egyszerű, ugyanakkor furcsa technika szerint készült étel volt.
- Nem kell hozzá semmi más - mondta kollégám - Csak egy csirke, meg egy kiló só.
Ezt valahogy nem akartam elhinni. Ki kellett próbálnom.

Lvl up: Tepsik és pároló

Igyekszem nem hosszúra nyújtani az ilyen eszközbeszerzős bejegyzéseket, de bővült pár olyan dologgal a konyhám, amikkel új lehetőségek nyíltak meg előttem, úgyhogy ezekeről csak meg kell emlékeznem néhány mondatban.

Kakaós csiga torony

Van mellettünk egy pici kis pékség. Reggelente általában oda járok kávézni, a nénike kedves, aranyos, a kávé csak 100 forint, Bubi meg odavan a gyrosos táskájukért.
Aztán egy reggel a kávém mellé vettem kakaós csigát is, és miközben a cipőjavítós fickó bodegája előtt majszolgattam, belém csapott a gondolat: Hát ilyet én is tudnék csinálni!
Na jó, ha pékséges minőségűt nem is... de mostanában annyi tésztát gyúrtam, hogy nem ijesztenek meg különösebbek a kelttésztás dolgok.
Szóval miért ne? Megpróbálhatom.

Csipkebogyólekvár betegbubinak

- Nínónínónínónínónínónínónínónínónínó - mondogattam magamban, miközben átszágulodottam a városon.
Bubi kórházba került.
No nem a halamtól. Kikérem magamnak. Közöm nem volt hozzá.
Lemondtam a melót és rohantam, hogy még a vizsgálatra odaérjek. Annyira azonban nem, hogy ne tudtam volna megállni 2 percre a Moszkva réten, ahol egy szimpatikus (de tényleg) nénikétől vettem egy zacskó csipkebogyót. Aztán száguldottam tovább a zsákmánnyal.
- Má'pedig vitamin kell beléd! - mondtam Bubinak, miután hazahoztam. - Fő'kő' tuningolni a immunredszeredet. Úgyhogy csipkebogyó. C-vitamin.
- Azokat akarod belém tömni? - nézett elborzadva a zacskóra
- Arra gondoltam, főzök belőle lekvárt. Pedig nyersen biztos többet ér.
- Ja, az más. Édesség jöhet.

Pangasius szelet lányrendezésben

Szóval hogy a Tescóban kóricáltunk Bubival, és elhatároztuk, hogy feltöltjük a kamrámat szárazáruval meg mindenfélével. (Valamint nemmellesleg beszereztem egy tepsit.)
- Júúúúúj! - mondta aztán barátnőm. - Ha már itt vagyunk, vegyünk pangasiust!
- Hát az meg mi a jó isten?- kérdeztem.
- Az egy hal.
- Sose hallottam még róla.
- Amit egyébként mindenki utál - tette hozzá. 
- ... Akkor miért is kellene vennünk...?
- Szerintem finom. Otthon anyával mindig azt veszünk, mert iszonyatosan olcsó, és általában le van akciózva.
- Aha. Gyanús.
- Az interneten sokan hupákolnak, hogy ezt valahonnan ázsiából hozzák, meg hogy szar körülmények között nevelik. Gyógyszerekkel, meg ilyesmi.
- Ööö...
- De amúgy nagyon finom íze van, fehér húsú és ami a legjobb: NINCS BENNE SZÁLKA! Márpedig én nem akarok úgy halat enni, hogy azon kelljen gondolkodnom; mikor halok meg.
- Jó...
- Szóval olcsó, és finom, sügérre meg nincs pénzünk.
- Jól van, jól van, ne harapd le a fejem. Veszünk pangasiust. Egyszer ki lehet bírni, akármiféle.

Lvl up: Hőálló üvegtepsi

- Occsótepsiiiii! - ordítottam, és Bubi legnagyobb riadalmára kiugrottam a bevásárlókocsi mögül, azzal rávetettem magam a polcra, ahol a mindenféle iszonyatdrága sütőalkalmatosság között szerényen meghúzódott egy hatalmas, vastagfalú thermotál, potom 2000 forintért. Egyetlen darab. Uccsó, leakciózva.
- Hol akarnak átbaszni? - forgattam gyanakodva. - Meg van repedve? Aztán majd szétrobban a sütőben és a repülő üvegszilánkok elmetszik a gigámat?
- Nem látok semmit - mondta Bubi.
- Én se - vigyorogtam. - Ennyiért simán megveszem. Hát most csak nézd meg. A többi mind ilyen 6-10.
- Vedd.
- Tudod te mit jelent ez? - lelkendeztem. - Végre lesz egy normális sütőalkalmatosság a konyhámban! Nem Ciccnyog miniatűr fémtepsijére kell rászorulnom! Nem kell két adagban sütnöm az almáspitét meg húsokból is tudok normális méretű vendégséget rendezni. Úúúúúú, ebbe mennyi kaja belefér! Megmegmeg a rakott dolgok! Egész új távlatok nyílnak meg előttem!
- Oké...
Azt hiszem, diszkréten nyáladzottam.

Szóóóóóval... íme a konyhám legújabb tagja:

Végre süthetek kedvemre!

Guacamole tortillával sorozatnézéshez

- Nézzünknézzünk Walkingdeadet! - ugrált körbe Bubi.
- Jól van, zombuljunk - adtam be a derekamat.
- Megmegmeg, vegyünk hozzá chipset is!
- Oké.
- Meg valami mártogatóst, és úgy nézzük!
- De... miért nem csinálunk inkább? - vetettem föl.
- Mit? Mártogatóst?
- Ja. Avokádókrémet. Meg tudod mit? Gyártok chipset házilag. Sőt, nem is! Rögtön tortilla chipset! Aztán zavarjunk le egy évadot.

A házi kenyér evolúciója

Miután Röfivel összedobtuk a franciás kajákat, nekem is kedvem támadt kenyeret sütni.
Megkóstoltam a két órás kenyerét, (aminek a receptje nem is olyan rég össze-vissza terjedt a facebookon)  és azt kell mondjam; nem is rossz. Persze más, mint a bolti, de legalább tényleg gyorsan megvan.
Én azonban úgy voltam vele, ha már sütök, nem a könnyebbik utat választom, hanem megpróbálkozom a nehezebbel. Mert miért ne?

Paradicsomos levelestésztás nemédesség

A tarte tatin az eredetileg ilyen... édesség. Az internet legalábbis fordított almatortaként ismeri.
A francia partin, ahol azonban volt szerencsém Röfipingvin keze alá dolgozni, a vegasztroblogger, és Röfirokon Bede Anna szakácskönyvéből szemezgettünk dolgokat. (Nem, a reklámért egy buznyákot se kaptam, legnagyobb sajnálatomra.)
Itt egy elég nagy változtatással ez az étel már mint sós "sütemény" jelentkezett. Paradicsommal.
Ez volt a másik, amit a hagymáskrémizé mellé sütöttünk.

Négyhagymás izémizé némi csalással

Havonta tartunk ilyen összejöveteleket Röfipingvinnél. (Most mondjam azt, hogy... összeröffenéseket? Haha, de vicces vagyok.) Alapvetően ezek ilyen könyves események, a találkozók azonban mindig a kaják körül forognak. Az év első felében különösebb tematika nélkül követték egymást az események, néhány hónapja azonban kitaláltuk, hogy különböző országok ízeit kellene megkóstolni.
Az ehavi tematika a francia volt.
Én pedig föl lettem kérve kuktának. Örömmel fogadtam el, mert így legalább lesznek különlegességek is a blogomon.

Lvl up: Szakirodalom és mérleg

Július közepén kezdtem.
Na akkor az aszongya, egy fél hónap... augusztus az még egy... szeptember... október végén szülinapom...
Bakker, hány ujjam is van?
Szóvalhogy durván összevissza és kábénagyjábólhozzávetőlegesen három hónapja főzök.
Ezalatt azt hiszem, eléggé elterjedt rólam, hogy feltaláltam magam a konyhában. Legalábbis ami az idei szülinapi zsákmányaimat illeti, erősen azt mutatják, hogy én lettem A szakács a társaságban.

Ciccnyogtól (más egyéb mellett) egy Burgonyás receptkönyvecskét.
Röfipingvintől egy Érdekesnek tűnő... hmm... önéletrajzi regényt?
Toys barátomtól egy fokhagymanyomót (MINŐSÉGI FÉM, nem ám holmi műanyag szarvacak, olyat törtem már kettőbe, ráadásul véget vet örökös háborúmnak Ciccnyoggal, aki vámpírként sérelmezi, ha fokhagymát reszelek a reszelőjével) és a Konyhalexikon című vaskos alapozóművet.
Zoltántól pedig... egy konyhai mérleget! Innentől kezdve pedig vége a szemreméricskélős, kanálszámlálgatós, hozzávetőlegesen belehajigálós szakbarbárkodásnak!

Mindenkinek ismételten köszönöm.

Hókif... akarom mondani, kókuszos töltött kifli

- Közeleg a szülinapom. Én pedig süteményt fogok sütni! - jegyeztem meg.
- Aha - mondta Ciccnyog. - És miért dörzsölgeted ilyen ádázul a kezed?
- Mert szét fogom osztogatni a melóim közben. De csak az kap, aki felköszönt! Ha
valaki elkezdi, mások pedig rájönnek, hogy ezért süti jár, mindenki fel fog köszönteni! Öngerjesztő folyamat lesz. Hógolyó a hegyetetőről lefelé. Érted mit akarok mondani.
- Ördögi terv...
- Kösz szépen. Majdnem három egész percig gondolkodtam rajta.

Ki kicsoda

A blog nem feltétlenül csak recepteket tartalmaz, sőt inkább hajlik a sztorizgatós-történetmesélés felé, ami a gasztronómiai fejlődésem különböző állomásait vonultatja fel. Ezek során bizonyos személyek nevei többször említésre kerülnek. Ez egy kis útmutató ahhoz, ki kicsoda, ha valaki nem akarja regényszerűen, az első bekezdéstől az éppen aktuálisig végigolvasni a blogot.

Botmixeravató pikáns sütőtökkrémleves

Ááá, a halloween. Az ünnep, amikor a hivatásos elégedetlenkedők előmásznak barlangjukból, meglátják a saját árnyékukat, és így sipítanak: "Majd akkor ünneplem ezt a hülye amcsi ünnepet, ha ők meg busójárást csinálnak."
Kevés nagyobb fasságot hallani az évnek ezen szakaszában, mégis megtelik ilyesmivel a facebook.
Noha trikortrítelni én se megyek (nyilván), egy töklámpást például mi a jóédesmariskáért ne lehetne kifaragni? Ami mókás, átvesszük, szt kész.
Még vagy egy héttel előtte voltunk, amikor Cicc azon kezdett nyünnyögni, hogy idén tököt kéne faragn. A kéné-ból hamarost fogunk-ot csináltam.
- Nesze, faragj! - vágtam le Ciccnyog elé egy 5 kilós példányt.
- Mi a franc ez?
- Sütőtök?
- Azt látom, de minek?
- Nem te nyígtál érte néhány napja?
- De hát az csak izé... ilyen költői kérdés... izé... felvetés volt.
- Most már csináld meg. A belsejét meg elkészítem valaminek. Van már botmixerem. Sütőtökkrémleves mondjuk?
Nem úgy lett. De ez nem akadályozott meg.

Lvl up: Botmixer

Oké, oké, megtörtem.
Nemrég még azt ecsetelgettem Ciccnyognak, hogy ha már botmixert veszek, akkor tényleg valami 600W-os szörnyetegre ruházok be. Azonban annyiszor futottam már bele, hogy mennyivel is könnyebb dolgom lenne, ha már lenne, úgy döntöttem, mégis megelégszem egy kisebbel (és olcsóbbal, persze).
Besétáltam hát a Va (francokat, nekem ezért még nem fizetnek) szóval a bótba, és megvettem eztetet.

Ezt azé' kell iderakni külön posztba (meg mind az újakat, ha lesznek) mert a konyhám fejlesztésével, ahogy új eszközök kerülnek a kezem alá, egyre több mindent készíthetek, vagyis jelentős hatással lesznek az ételek jellegére, vagyis a blogposztokra is.

A botmixer egyébként azért különleges, mert én magam tulajdonképp egyetlen forintot sem fektettem bele. Ugyanis az utolsó fityingig a becsületkasszámban összegyűlt összegből vásároltam. Ez azon vendégeim hozzájárulásából valósult meg, akiknek tetszett a főztöm. Úgyhogy a teljesség igénye nélkül:
Zoltán, Ciccnyog, Bubi, Nóri (és pasija), Timi, Tomi, Röfipingvin, és mind a többiek, akikről nem tudok, mert lehet hogy a hátam mögött dobtak a dobozba (vagy nem) ezt nektek köszönhetem.

Ezzel az eszközzel szintet léptem. Mindenféle krémek, kencék, pürék nyíltak meg előttem. Egy teljesen új pálya. Elfelejthetem az idő- és energiazabáló fémszűrős passzírozást, ezért pedig nem lehetek elég hálás.
Egyszóval: Szakállas Szakács LEVEL UP!

Birsalmasajt

- Néééézd, mit kaptam a Bubi nénitől! - mutattam Zoltánnak a zsákmányt, amikor visszatértem a vidéki tortázásból.
- Látom. Birsalma. Fujj. Mit akarsz belőle csinálni?
- Gondoltam, birsalmasajtot.
- Fujj.
- Nem szereted?
- Hát amit eddig ettem, az nagyon nem tetszett. Miért, te igen?
- Fogalmam sincs. Még sosem ettem. Na de  majd most.

A mitmegnemteszekabarátnőmért-torta (kávékrémes-piskóta)

Október. A születésnapok időszaka.
Kilencedikén a barátnőm, Bubi, tizenhatodikán lakótársnőm, Ciccnyog, huszonötödikén én kerültem sorra.
- Te most komolyan azt akarod, hogy oroszkrémtortát süssek neked? - hüledezett Cicc.
- Egen. - hagytam rá. - Én pedig Bubinak sütök valami finomat.
- Kávésat! - lelkendezett barátnőm.
Ezt így el is határoztuk, hogy körbesütük egymást.

Mustáros-zöldfűszeres csirkemell saját kútfőből

- Ide a beígért húsommal! - vetette rám magát a barátnőm.
- Igenis! Mustáros-zöldfűszeres pác megfelel?
- Júúúúúúj! Az nagyon jól hangzik!
- Sült hagymával?
- Úúúúúú...
- Rizzsel.
- Háááááááh - nyáladzott szelíden.
- Zöldségekkel?
Igen hamar ki lettem terelve a konyhába, hogy kapjam össze magam, és készítsem el a hamhammot. Fejembe csaptam hát a szakácssipkám, felkötöttem hülye kis zöld köténykémet, és nekiálltam a pácolásnak.

Házi pizza, sokadik felszólításra

- Nem mondjátok, hogy hónapok óta két olyan emberrel lakok egy fedél alatt, akik tudnak pizzát sütni! - háborgott Zoltán, már nem első alkalommal. - Akkor hogyhogy nem ettünk még egyszer sem?
- De hát az maceráááás... - nyígtunk Ciccel.
- Gyúrni kell! Tészta! - tettem hozzá, mint megfellebbezhetetlen érvet. - De jól van. Csinálok.
- Dobok a becsületkasszába - mondta Zoltán.
Ebben meg is egyeztünk, úgyhogy feltűrtem ingujjamat, és önként visszatértem a kelt tészták poklába.

Sárgaborsófőzelék csakazértis

- MÉZES CHILIS CSIRKE???
- Gyömbérrel...
- Nekem miért nem főzöl ilyen király dolgokat?
- De főzök neked is.
- Engem mindig ilyen főzelékeken, meg spenótokon tartasz, bezzeg a háremhölgyeidet kényezteted.
- Nem a háremhölgyem, jó?
- De annyi barátnőd van, hogy már számon se tudom tartani őket.
- Jól van, akkor, csinálok neked is valami finomat... Ööö... sárgaborsófőzelékhez mit szólnál?
Puff.
Kaptam egy párnát az arcomba. Pedig szerintem vicces voltam.
- Akkor most már csakazértis főzelék lesz - állapítottam meg.
- Na jól van - egyezett bele barátnőm. - De legközelebb valami pácolt húst kérek én is.
- Megállapodtunk.

Chilis-mézes gyömbéres csirke a támogatóimnak

Nóra barátnőm barátném barátosném barátleányom (ázze, hogy nevezze a férfiember azt a lányt, akivel jóban van) szóval hogy lánybarátom a kezdetektől figyelemmel kísérte a blogom alakulását. Folyamatosan bombázott facebook-üzenetekben, hogy mekkorákat röhög a baromságaimon, osztotta, lájkolta, terjesztette, ajánlotta, tehát nagy valószínűséggel szerzett nekem pár olvasót. Úgy véltem hát, illendő lenne meghívnom vendégségbe a párjával együtt, és összetákolni nekik valami igazán igényes kaját, hamáregyszer...
Meg is állapodtunk a menüben: Mézes-chilis gyömbéres csirke sült burgonyával és rizzsel, sült sajtgolyóval és zöldsalátával.
Azt hiszem, eléggé várták...

Házi lángos, nempiacos

- Lángosparty, lángosparty! - adtam közzé a jónépeknek. - Nálam.
- Hú, az kurvajó! - válaszolták a jónépek.
- Oké, akkor gyertek el ekkor és ekkor - írtam a jónépeknek.
- Nagyszerű, hiperzsír, ott leszünk, kösszépen! - felelték a jónépek.
Ketten el is jöttek. A mai világban, ahol az internet lehetővé teszi, hogy az ember az utolsó pillanatban is lemondja a megbeszélt programot, ha egy kicsit kedvetlennek érzi magát, ez egy egész jó arány...
Csesszékmeg...

Élesztő felfuttatása

Egy újabb alapművelet, amire rá lehet keresni a gúgliban egyébként, de azért csinálok neki egy bejegyzést, hogy aztán tudjak hova linkelni, ha sütéskor előkerül. Úgyhogy akkor:

Ganca Naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem.
Vaut nekem egy asszonállat rokonom, akijje furcsa jegy teremtés vaut, mer... oké, befejezetem.
Szóval hogy nagyapám nővére időről-időre felbukkant nálunk ilyen kis ételhordókkal, amiben egy kifejezetten nem túl bizalomgerjesztő zsíros cuccizé volt... hogyaszongya ez a ganca.
Gyerekként furán néztem azt a zsíros hagymás krumpliizét, aminek már a puszta látványa elég volt hozzá, hogy ne akarjak közelebbi ismeretségbe kerülni vele. Pedig ha tudtam volna, miről maradok le...
Az a gond, hogy fogalmam sincs, megkóstoltam-e, vagy csak behallucináltam magamnak egy ízt, amit azóta is próbálok rekonstruálni. Mindenesetre időről időre előveszem, mert nem kell hozzá épp sokminden.
Mondjuk nem egy diétás kaja, de kit érdekel?

Savanyú vagyisizé... csemege uborka elrakva: általam

Savanyúsághiány.
Orvosilag elismert betegség, amit én találtam ki három perce. Akkor jelentkezik, ha a beteg huzamosabb ideig nem jut savanyúsághoz. Tünetei: heves ingerlékenység, portugál szerelmes dalok dünnyögése és mindent elsöprő vágy arra irányulóan, hogy egy fényképen szerepeljünk Kiszel Tündével.
Kezelési módjai: Bolti üveges, vagy piaci házi savanyúsággal.
Az előbbi azonban drága, az utóbbi pedig macerás, mert mindig ki kell érte zarándokolni messzemessze, úgyhogy amikor legutóbb ledöntött a lábamról a betegség, úgy döntöttem, házilag kúrálom magam. Vagyis én magam készítek savanyúuborkát.

Patiszonos lecsó a gasztroírók nyomán

Cserna-Szabó az oka mindennek.
Az ő könyve, az Ede a levesben volt az, ami ráborzasztott arra a felismerésre, mennyire szarul táplálkozom, és hogy ezen változtatni kellene. Tehát gyakorlatilag ő lökött a gasztroblogolás útjára.
Amikor megtudtam, hogy az Olvasás éjszakáján a többi "haspókíróval" (Fehér Béla, Darida Benedek) együtt gasztronómiai témájú felolvasóestet fog tartani, ami ráadásul lecsózással lesz egybekötve, úgy véltem, ott a helyem.
Nem is volt rossz.
Az irodalmárok a felolvasások közben sűrűn kiugrottak meg-megkavarni a lecsót, amit aztán ki is osztottak az érdeklődő publikumnak.

Direkt a sor végére maradtam, hogy megérdeklődjem a technikai részleteket, ha már annyit szónokolnak arról, milyen a jó lecsó. Amikor azonban Cserna-Szabó közelébe kerültem, mérhetetlen csalódásomra a következőt közölte velem:
- Ja, ezt nem mi csináltuk, hanem itt a helybeliek. Nem tudom, hogy csinálták, mi csak megmelegítettük
- Ó... - mondtam csalódottan. - De... Mit gondol, van benne pirospaprika?
- Hát... szerintem igen...
Ennyit erről...
Szóval nem az ételimádó gasztroírók csinálták, hanem a hely alkalmazottai. Hát olyan is volt az... fura ízű, nagy kiszerelésben összedobált valami, műanyagtányérban.
Ott hagytam a felét.
De ha már egyszer lecsós írórendezvényen jártam, (bár Cserna-Szabóban kicsit csalódtam, elvégre Arany-Fakanál díjas lecsóbajnok bazzeg, illett volna neki főznie!) úgy voltam vele, hogy csinálni kellene egy sajátot.
Főleg, hogy találtam egy patiszonos lecsó receptet, amire el lehet használni a hétvégi látogatásom és húslevesfőzésem honoráriumát. 

Háziasszony vs. gasztroblogger. A májgombócos húsleves titkai

Megtörtént a bemutatás. Mármint hogy a szülői részre.
Visszatértem a bográcsozás helyszínére, azonban ezúttal népes csipetcsapat helyett egy vizsgálóbizottság fogadott, mely egyetlen személyből, barátnőm édesanyjából állt. A tét nem volt kicsi: bekerülhetek-e a családba, vagy elásnak valamelyik bokor alatt, bejelentve, hogy elvesztem odafele menet.
A kötelező körök után (úgymint felessel és sörrel itatás, összetegeződés), a beszélgetés a másnapi menüre terelődött.
Aztán mielőtt észbe kaptam volna, már fel is ajánlottam szolgálataimat.
A vendégségben se tudtam kibújni a bőrömből. 

Watdafakksütemény tejföllel

Az édesség az emberiség alapköve. Nem épültek volna civilizációk, nem értünk volna el tudományos áttöréseket, és valószínűleg még mindig valamelyik fán csücsülnénk a szőrt bámulva a lábujjaink között, ha egy zseniális elődünk elő nem áll a desszert ideájával.
A sütemények aztán meghódították a világot. Hadvezérek borultak le nagysága előtt, Istenek buktak a porba egy-egy rafinált finomságtól, civilizációk épültek és hulltak az édességek körül.
A gond csak az, hogy a legtöbb süti macerás. Mármint hogy... meglepő bár, de sütni kell, amit eddig nem annyira kedveltem meg. Ezért aztán erősen hegyezni kezdtem a fülem, amikor a kolléganőm azt mondta, van egy egyszerű sütireceptje, amit viszont nemkell.
- Nagyon egyszerű - mondta. - Fogsz két nagy pohár tejfölt...
- Várjvárjvárj! - túrtam bele a zsebembe. - Hadd írjam be a telefo... hogy mit? Tejfölt?!

Találkozásom következik a bizarr édességgel.

Spenót, a szupermatrózok eledele

Tudom, tudom, unalmas már, hogy mindig azzal jövök; szerelmes vagyok és/vagy vadházasságban élek valami zöldségfélével. Nem tehetek róla. Nagy szívem van, mindenki belefér.
A spenóttal azonban tényleg különleges a viszonyom. Lassan 20 éves közös múltra tekintünk vissza. Ez talán hosszabb, mint bármelyik másik étellel való viszonyom. Ez alól csak a sütőtök a kivétel. Vele újszülöttként ismerkedtem meg, és állítólag sokáig haermonikus volt a kapcsolatunk, aztán valamiért szakítottunk, és azóta sem beszéltem vele.
A spenót... A spenót azonban örök.

Frankfurti leves occsóvirsliből

A frankfurti leves elkészítésének nincs különösebb története. Rám jött, hogy főzni kellene ilyesmit, ugyanis ez is egyike azon leveseknek (tény: sok van) amit mértéktelenül tudok pusztítatni, ha a közelébe engednek. Ha nem, akkor pedig átverekszem magam az ellenséges frontvonalakon a lábasig.
Mivel ilyet sem kapok már csak úgy ám akárhol (mármint hogy helyettem nem készíti el senki) úgy döntöttem, összedobom magamnak, esetleg a lakótársaimat is megkínálom, ha rendesen viselkednek.
Vagy nem. Ennél a levesnél fennáll ugyanis a veszély, hogy magam elé veszem a fazekat, kiakasztom az állkapcsom, magamba döntöm az egészet, aztán diszkréten meghalok.

Habarás

Egy ilyen tanácsot kaptam én.

Hogyaszongya:

Viszont egy tanács a blogra: amikor ilyeneket írsz, hogy 'egyszerű pörköltalappal kell indítani', gondolj azokra a hülyegyerekekre (mint én), akik ezzel sincsenek tisztában, és hiába írtad le két poszttal előtte, már elfelejtette azóta. Szóval lehet hogy pár ilyen alapfogalmat, mint pl. pörköltalap, habarás, rántás, faszomtudja, megcsinálhatnál kis minibejegyzésnek, és akkor tehetnél oda egy linket, mikor alapfogalmakról írsz.
De ez csak egy javaslat

Nem rossz, nem rossz.
Habár eddig úgy csináltam, hogy ha pl. egy recept pörköltalappal indított, vagy rántás/habarást kellett csinálni, akkor magába a receptbe leírtam, mint hogyan. Mivel azonban ezek tényleg alap dolgok, egy idő után két választási lehetőségem van. Vagy ismétlem magam, újra és újra leírva ugyanazt, vagy lezárom egy mondattal.
A linkeléssel ez elkerülhető.

Úgyhogy akkor:

Most wanted paprikában

Az almás pite után kissé herótom lett a több órás konyhában tartózkodást illetően, úgyhogy azt gondoltam, következőnek megint csak valami olyasmit csinálok, ami gyorsan megvan, occsó és eccerű. A körözöttre esett a választásom, azonban mikor elkészültem, talán már túlontúl is egyszerűnek találtam, főleg korábbi teljesítményeim fényében.
Nem tudtam, lehet-e pofám blogposzttal hozakodni elő.
Fura módon azonban, amikor feldobtam a facebookos kajás-mappámba, az aktuálisan feltöltött ételek közül ez kapta a legtöbb lájkot, az egyik kollégám pedig rá is kommentelt, hogy "ez a világ legjobb kajája!"
No ha az, akkor az. Akkor csak idepakolom.
Egyszerű kis reggeli, amivel nem kell sokat szöszölni, és kiváló alternatívája a margarinos kenyérnek.
Meg aztán frissen csak jobb, mint a bolti...

Honvágycsillapító almás pite

Történt egyszer, hogy Ciccnyognak honvágya lett.
Előfordul az ilyesmi, habár szerintem igazán kitalálhatnák már a védőoltást ellene.
Nem túl vastagak a falak az albérletben, így akaratlanul is hallottam, mit beszélt skype-on az otthoniakkal. Az egyik, amit hiányolt, az otthoni ízek voltak. Példaként említve az almás pitét.
No ha csak ezen múlik, gondoltam, nem lehet az olyan bonyolult. Miért kellene azért Kaposvárig utazni, mikor egy teljesen működőképes és alig szériahibás gasztrobloggerrel él egy fedél alatt? Meg amúgy is... Ahogy Zoltán fejtette ki neki:
- Itthon vagy, baszod!
Gondoltam, meglepem hát vele.

Elcse... lencsefőzelék (dupla sűrítéssel)

- Hát hellóóó! - bukkantam elő apró spájzom feneketlen félméteres mélységeiből egy doboz konzervlencsével. - Hát rólad el is feledkeztem. Mikor jársz le, szépségem?Vagy két éve hurcoltam magammal vésztartaléknak. Még apámtól kaptam akkoriban, amikor szóba állt velem. Megjárt három különböző albit, de eddig sosem szorultam rá. A helyzetem tulajdonképp most sem volt annyira kétségbeejtő, de azért úgy voltam vele, épp ideje ellőni ezt a lehetőséget. És amúgy is régen csináltam lencsefőzeléket.

Hónapvégi grenadírmars

- Hónap vége van... - sóhajtottunk fel Ciccnyoggal.
- Egy gasztroblogger mellett éhen halni azért mégis csak nagy szégyen lenne... - tűnődtem. - Mi van itthon?
- Krumpli... Meg tészta. Úúú! Ez egész jól hangzik!
- Kell ennél több?
- Jó tejfölösen!
- Magadnál vagy?
- Jó, hát mi otthon úgy esszük. Sokkal jobban csúszik.
- Ez már megint valami kaposvári hülyeség lesz...
Ennyiben maradtunk.

A szívatós hagymás sörkifli

4 évig laktam haverokkal egy másfél szobás albérletben az egyetem alatt.
Egybenyílóban.
Az aztán érdekes időszak volt. Négy ivarérett kan 40 négyzetméteren nem épp ideális lakókörülményeket hoz létre. Azonban a sok szívás mellett volt egy fénypontja az életünknek: Amikor évente egyszer kaptunk egy nagy zacskó hagymás kiflit Toys anyukájától.
Hogy ez hogy alakult ki, hogy csakis évente egyszer, szeptemberben részesültünk ebből a szeretetcsomagból, azt ne kérdezzétek. Ritkaságánál fogva azonban egyfajta legendává vált a hagymás kifli, ezért úgy vártuk a szeptembert, mint a megváltót.
Aztán most, mikor épp dühödten kerestem a neten a sváb hagymakrém receptjét, amivel az egyik barátnőm két éve hiteget (mármint, hogy készít nekem) szembejött a sváb hagymás sörkifli receptje. Feltámadtak az emlékek. És mivel a care package-ből többé már nem részesülök, egyetlen megoldás maradt: Magamnak kell elkészítenem.

Resztelt máj, életem szerelme

Noha gyöngéd viszonyban állok a különböző fotoszintetizáló zöldségfélékkel (a számítógép előtt bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező kocka haverom nem ebbe a kategóriába tartozik) és barátnőm is van, de be kell vallanom valamit. A szívem egy különleges csücskét sem ember, sem állat, sem kaja nem foglalhatja el. Az ugyanis a csirkemájnak van fenntartva, örökbérleti joggal. Tudom, hogy egy nap meg fogunk szökni, és egy trópusi szigeten fogunk megöregedni örök boldogságban, békességben, szeretetben...
Na jó nem. De azért kurvára imádom a májat.

Chilis, "hagymás" tojáskrém lusta embereknek

Ezúttal nem volt túl sok kedvem a konyhában tökörészni. Sőt úgy igazából a gázt se volt kedvem bekapcsolni. A programjaim besűrűsödtek kissé, max 1 órám akadt, amit a konyhában tölthettem, ebbe meg aztán nem sok minden fér bele. Úgyhogy munka közben a fél napomat arra csesztem el, hogy lassan betöltő receptoldalakat olvasgattam a telefonomon.
A chilis tojáskrém megfogta a fantáziámat. Először is azért, mert nem kellett hozzá sokminden. Másrészt mert gyors volt. Harmadrészt vajon kívül mindenem volt otthon, tojásból épp három maradt életben a panírozás után. Negyedrészt a római kömény szerepelt a hozzávalók között, azt pedig azóta ki akartam próbálni, mióta beszereztem a piacon.

Első havi áttekintő

Nakérem, egy hónapos lettem.
És micsoda hónap volt ez!

13 különböző étel, holott korábban rántottán, zacskós levesen, meg spagettin éltem... ez azért nem semmi.

Őszintén szólva kissé magam is meg vagyok lepve, de a lendület még mindig tart, a kedvem nem ment el, és vannak kedvező visszajelzések! Úgy tűnik az ötlet, hogy humoros ki- és beszólásokkal tarkítva rögzítem kezdeti csetlés-botlásaimat, jó fogadtatásra talált.

Ügyes vagy, ha mindet Magad csináltad! Büszke lehetsz Magadra, Házias Agglegény!

Még mindig imádom a blogod :DDD Most, amíg főztem végig az eszemben járt, akkorát röhögtem, mikor megláttam a sót az asztalon és szinte láttam fölötte, hogy NaCl :DDD

"Fehér." Jóvan XDDDD
"Tömbösített romlott tej."
Komolyan, remélem, sose fogysz ki ezekből XD

"Igyál marha! Nesze te részeg disznó!" XDDDD
Oké. Kérdés. Mikor lesz olyan event, ahol én is kóstolhatok valamit a főztödből? :D

 Ez a tokfozelek recept nagyon poen lett xd

"#d6883d hex color information" Beszarok ezen. Ilyen hogy jut eszedbe? :D

Neee idegesíts, hogy ez is a te műved. :DDD  Hát az eszem megáll.

Hagymaleves... És nem szóltál. és nem szóltál hogy ilyet csinálsz és menjek megkóstolni.

Ezeket a megnyilatkozásokat a facebook ismerőseimtől kaptam. Néhányan már rátaláltak a blogomra, páran még csak azokat a képeket látták, amiket a facebookos albumomba dobáltam fel. Mivel azonban egy hónapos lett a blogom, és számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy nem futó fellángolásról van szó, hanem ezt igenis csinálni fogom, azt hiszem ideje lesz leleplezni magam, terjeszkedni, kommentelni más gasztroblogokra, reklámozni, ilyesmi... Mert az például elég szomorú, hogy úgy látszik, olvassák, értékelik, tetszik nekik, ide, a blogomra még senki sem kommentelt. No de ami késik, az a gyorsvonat.

Egy hónap alatt nagyot fordult a világ. Olyan dolgokat főztem és kóstoltam meg, amiktől korábban ódzkodtam, felfedeztem a piacozás hangulatát, vendégségeket tartottam, lett új barátnőm, egyszóval nem unatkoztam.

A következő hónap remélhetőleg még ennél is izgalmasabb lesz.
Gasztronómiai szempontból persze.

Tartármártás házi majonézből, rántott bizbaszokkal

Azt írta nekem:

"Hagymapucolás közben jöttem rá: 
Anyám mindig azt mondja, hogy aktivizálhatnám magam a konyhában. Erre én meg mindig azt mondom neki, hogy majd olyan pasim lesz, aki tud és szeret is főzni. Erre ő, hogy azt majd megnézi. 
Szóval rettegj! Ki foglak használni. :)"

Van ez így.
Olybá tűnik, tévedtem. Egy szakács igenis vonzó a nők számára.
Legalábbis elkeltem, és úgy tűnik, ezúttal ez is szempont volt.
Már megérte elkezdeni a konyhában szöszölni.

Káposztás tócsni (sütemény helyett)

A bográcsozásra kaptam kölcsön sátrat. Kellemes élményeim kötődnek hozzá, ezért úgy véltem, illően meg kell köszönnöm, csinálok hát valami süteményt Toys haveromnak, hálából. No ez az, amiből semmi nem lett, ugyanis ahelyett, hogy előre egyeztettünk volna sátorvisszaadási időpontot, egyszer csak felhívott, hogy a városban van, ráérek-e.
Rá.
De így a nagy felkészülést igénylő süti helyett egy olyan egyszerű konstrukciót hajigáltam össze, amihez igazából csak a spájzomból előkotort dolgokra volt szükség. Csakhogy akkor már mégis adjak neki valamit enni, hamáregyszer...
Így lett a süteményből tócsni.

Borsófőzelék közkívánságra

- 'sztán mit ennél meg Zoltán? - kukkantottam ki a szobámból. - Mit csináljak vacsorára?
- Pizzát! - lelkesedett az érintett.
- Az hosszadalmas, este munka után nem állok neki. Valami egyszerűbbet?
- Borsófőzelék?
- Akár... - gondolkodtam el. - Alapanyag van hozzá.
- Úúú, az kiráááály! - csipogott ki Ciccnyog az ajtó mögül, aki eddig csak a fülét hegyezte. - Csinálj borsófőzeléket!
Kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy főzök, és már rendelgetnek... Fene a jódolgukat!

Tejszínes hagymaleves cipööööizézsömlében

- Ez mi ez? - bökdöste a vámpír múminos kiskanalával a hagymadarabkákat. - Fokhagyma, mi?
- Nem tettem bele fokhagymát... - sóhajtottam.
Gyanakodva szagolgatta legújabb kreációmat.
- Akkor mit érzek furcsát? Tuti fokhagyma van benne.
- Kóstold meg!
- Meg akarsz mérgezni!
- Szerintem a szerecsendiót érzed.
- Neeeemmeremmegkóstolni!
- Ne nyivákolj, egyél!
Nagy nehezen letuszkoltam egy kanállal lakótársam torkán, mire rájött, hogy hé, hát az egész finom.
Elszomorít, hogy még mindig nem hisznek az aranykezemben...
Pedig az eddigi eredményeim... ugyehát...

Pincepörkölt bográcsban, vidéken

- Szia hús...
- Szia Ross. Rég találkoztunk.
- Igen... Jól nézel ki.
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. Mintha fogytál volna... Biztos a sok zöldség.
- Te is tudod; anyagi lehetőségeim nem teszik lehetővé, hogy tartós viszonyt folytassak veled. De hidd el: nagyon hiányoztál.
- Nem tudom, képes leszek-e megbocsátani hűtlenkedéseidet.
- Rengeteget fantáziáltam rólad.
- Ne mondj ilyeneket...
- Igen, gyengéd szálak fűznek a karfiolhoz és a csicseriborsóhoz, a spenótba és a brokkoliba talán kicsit szerelmes is vagyok, de közben soha nem tudtalak kiverni a fejemből.
- Ó, Ross... ne...
- Magamban akarlak érezni!
- Elgyengülök...
- Gyere ide, bébi...!
Omnomnomnom nyamm csamm csamm cupp cupp nyam. 

Próbáltam diszkréten beszélgetni az asztalon kéjesen heverő négy kiló marha- és a két kiló disznóhússal, de nem nagyon ment. Viszonyunk alighanem szemet szúrt a társaság tagjai számára.
- Ez egy fura ember... - hallottam valahonnan hátulról.

Tökfőzelék, mert öregasszony vagyok

Aztán azt gondoltam: Márpedig az nem járja, hogy egyedül egyem meg a korhelylevesemet. Szerencsére azonban be volt időzítve azon barátnőm látogatása, akinek a tökfőzeléket ígértem. Mikor átjött, elé is tettem egy tányérral. Aszonta igen jó lett, tehát biztos. Mivel nem küldte el a francba a főztöm, megérdemelte, hogy teljesítsem vállalásomat, és megfőzzem neki kedvenc, ám rég fogyasztott ételét, a nagyi-féle tökfőzeléket.

Korhelyleves hosszadalmasan (ugh...)

Csóró vagyok, mint a templom egere (nem a katolikusé, azok ilyen pici ferrarikkal járnak a hívek adományaiból) úgyhogy úgy gondoltam, kerítek valami TÉNYLEG occsó receptet, amihez alig kell valami, és talán finom is.
Találtam is egy érdekeset. Hogyaszongya nekem, "korhely leves." Ezt nekem találták ki. Aztán szembesültem vele, hogy ez az a káposztás borzalom, amivel apám karácsonykor szokott volt mérgezni annó. No sebaj, megkérdeztem lakótársaimat, érdekelné-e őket a dolog.
- Fujj - mondta Zoltán.
- Blöe - mondta Ciccnyog.
Magamra maradtam.

Borsópörkölt jóóóóó szaftosan

Most vagy nálunk van nagyon nagy vendégjárás alapjáraton (elképzelhető) vagy valahogy megneszelték a jónépek, hogy elkezdtem főzni. Mert hogy mióta megnyitottam a blogot, egyszer sem volt olyan, hogy a főztömet egyedül kellett volna elfogyasztanom. Valaki mindig akadt a kóstolásra. A lakótársaim persze nyilván, de hogy azon túl is. Sőt, a jövő hétre az egyik barátnőm már be is nyújtotta rendelését: Tökfőzelék. Mert hogy olyat utoljára régen evett vidéken a nagymamájánál. Nédda, még a végén lakáséttermet nyitok itt.

A következő kaja megint úgy készült, hogy vendégségbe jöttek hozzánk, aztán meg akartam kínálni őket valamivel. Egy pár jött hozzánk, régi barátom, illetve egy viszonylag frisebb barátnőm, akik néhány hete egy párt alkotnak. Az, hogy rajtam keresztül ismerték meg egymást, valahol legyezgeti az önérzetemet, úgyhogy igencsak bejáratosak hozzánk. A lánnyal könyveket csereberéltünk, a sráccal boroztunk. Aztán mondtam nekik, hogy ha maradnak még egy kicsit, összedobok valami gyors vacsorát. Ez lett belőle.

Sztrapacska naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem. A nagyanyai ágam (állítólag) a Felvidékről származik. Fiatalabb koromban persze nem nagyon figyeltem fel a gasztronómiai érdekességekre, az azonban feltűnt, hogy mintha viszonylag gyakran lenne nálunk sztrapacska. Nem bántam, jó volt az. Aztán mikor egyszer Szlovákiában jártunk osztálykiránduláson, a jónépek odáig voltak, hogy hú meg há, itten lehet sztrapacskát enni, micsoda helyi szpesölitét. Én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Mi ebben az extra? Annyira azért nem egy nagy vaszisztdasz. De úgy tűnt, valahol mégis.

Aztán miután már senki sem gondoskodik rólam, vagy főz rám, a sztrapacska kissé eltűnt az életemből. Kissé úgy egyáltalán teljesen, mert miért is csináltam volna? Macera, meg nokedliszaggató kell hozzá, eddigi konyháimból az meg hiányzott. Most azonban legnagyobb meglepetésemre előkerült egy a fiókból.
Nosza, akkor essünk neki!

Egyszerű csokitorta mellekkel

A hétvégén egy kis házibulit tartottunk. Az egyik lánynak a napokban volt a születésnapja. Úgy gondoltuk, a közösen vásárolt ajándékkönyv mellé egy kis tortát is kellene csinálni neki. Így lánylakótársam kezdeményezésére bevettük magunkat a konyhába, hogy összedobjunk valamit.
Az édességsütés számomra egy teljesen ismeretlen terület, így ezúttal mint kukta működtem közre. Reszortom az adogatásra, a kevergetésre és a nemlábbalattlevésre korlátozódott. A megfigyelőként való részvétel miatt egy kissé talán szárazabb lesz ez a poszt, mint az eddigiek...
Viszont cserébe lesz a posztban fanservice a kezdő férfiszakácstársaimnak.

Babosrakott ilyen mindenféléből

Két hete a lakótársaimmal és egy barátnőnkkel vacsorára voltunk hivatalosak. Fiatal háziasszonyunk és férje lasagnával várt minket, azelőtt pedig igen finom kelkáposztafőzeléket kosztolhattam náluk. No persze ez még azelőtt volt, hogy szakács-énem feltámadt volna poraiból.
- Hogy álltok a rakott krumplival? - kérdeztem aztán tőle facebookon.
- Az egy jó dolog! :)(: - jött a válasz.
- Na akkor majd a lasagnát azt törlesztem felétek.
És így ennyiben is maradtunk. Gondoltam, valamikor a hét második felében majd össze is ütök valamit, és meghívom őket vacsorára. De nem kapkodunk. Ejjráérünkarramég.

Recept csóróság idejére, avagy a lengyelek karfiolja

Előző sikeremen felbuzdulva visszamerészkedtem a konyhába, amelyre így, hogy használatba vettem, határozottan kellemesebb volt ránézni. És az sem mellékes, hogy azonnal hozzá is láthattam a főzéshez.

Anyámtól kevés dolgot tanultam, amit az életben hasznosítani tudnék. Legalábbis anélkül, hogy kedvesen mosolygó úriemberek rám húznák a fordított kabátot. Ezt a receptet azonban pont neki köszönhetem, ami állítólag nagyanyám egyik kedvenc étele volt. Tökéletes így a blog elejére, mert viszonylag olcsón jól lehet lakni vele, és elkészíteni sem egy nagy vaszisztdasz.
Ez pedig a Lengyel karfiol. (Amiről valószínűleg a lengyelek sosem hallottak. Vagy igen. Fene tudja.)

A szakács visszatér, avagy bekk tu dö lecsó

Visszatérésemet a konyhába igencsak meg kellett szervezni. Készleteim kimerültek, a kamrám üresen tátong, a hűtőre rossz ránézni. Ami pedig a konyha általános állapotát illeti... hát pfuh... pedig anno, mikor összeköltöztünk lakótársaimmal, megígértem, hogy főzni fogok... aztán ez valahogy a hétköznapok rohanásában kimaradt...
Az viszont pozitívum, hogy nem teljesen a nulláról indultam, már ami a szakácstudományomat illeti. Régebben, főleg gimnazista koromban szívesen szöszöltem a mindenféle lábasok és edények között, akkoriban ragadt is rám valami a liszten kívül. (Ennek ellenére a főzés maga sosem hozott barátnőt, ez egy kamu, ahhoz jóképűnek és/vagy határozottnak is kell ám lenni. Csak szólok. Ne legyenek illúzióitok.)

Beköszönő

Hogy miért e blog? 
Mert rájöttem, hogy nem táplálkozom helyesen. Sőt, nem hogy helyesen, de rendszeresen se.  
Eszem én persze, de csak mithogy épp kutyafuttában, amit érek a városban jártomban-keltemben. (Van ilyen kifejezés...? Nem baj, most lesz.) Ahogy belegondoltam, mit is ettem voltaképp az utóbbi időben, igen siralmas eredményre jutottam. Változatosságot nemigen fedeztem föl étrendemben, jobbára tésztákat fogyasztottam, nem is hetek, de jóformán hónapok óta. Hát istenem, nem tehetek róla, hogy Budapesten gyakorlatilag minden második sarkon pékség van... a szénhidráthoz a legegyszerűbb és a legkényelmesebb hozzájutni. 
Aztán mit is ettem mostanában... Ettem pizzát. Sörrel. A sör az fontos. Aztán ettem kínai kaját... mit is még... lángost, jó sajtos-tejfölös-káposztásat... aztán mintha egyszer lett volna valami más is... ja nem. Nagyjából ennyi. 
Zöldséget alig vettem magamhoz, néha egy-egy erőspaprikát (az király) vagy némi paradicsomot. And that's IT! A húsról lassan azt sem tudom, micsoda. 
Családom nincs, jelenleg egyedül vagyok, főtt ételről csak a mesékben hallottam. 
Aztán a kezembe került egy gasztronómiai témájú könyv, és elborzadtam. Mennyi minden finomsággal tölthetné meg az ember a gyomrát, én meg erre beleszoktam a hétköznapok mókuskerekébe és ez az igény lassan ki is halt belőlem. Felmerült bennem az is, hogy mi lesz így a vitaminokkal? Meg a tápanyagokkal? Gyakorlatilag üres kalóriákat vettem magamhoz, aztán meg csodálkozom, hogy kibasznak a véradásról vashiány miatt...
Úgyhogy elhatároztam: Életmódot váltok, és mostantól legalább hetente háromszor főtt ételt fogok enni! A bénázásaimról pedig be fogok számolni itt a blogban. 
Kívánjatok szerencsét!

Teljesítménylista, avagy az eddig megfőzött ételeim

Édességek (sütés nélkül)

• Birsalmasajt
• Tejfölös kekszsütemény

Főzelékek

• Borsófőzelék
• Lencsefőzelék
• Sárgaborsófőzelék
• Spenótfőzelék
• Tökfőzelék

Halételek

• Zöldfűszeres pangasius szelet tepsiben

Húsételek 

• Chilis-mézes csirke
• Mustáros-zöldfűszeres csirkemell
• Resztelt máj

Krumpliételek

• Ganca
• Káposztás tócsni 
• Krumplis tészta (grenadírmars)

Lecsók

• Patiszonos lecsó
• Tojásos lecsó

Lekvárok

• Csipkebogyólekvár

Levesek

• Frankfurti leves
• Húsleves (májgombóccal)
• Korhelyleves 
• Pikáns sütőtökkrémleves
• Tejszínes hagymaleves

Mártások, krémek

• Chilis tojáskrém
• Guacamole (tortillával)
• Körözött
• Tartármártás

Pörköltek

• Borsópörkölt
• Pincepörkölt

Savanyúságok

• Csemegeuborka

Sütemények 

Édes

• Almás pite
• Kakaós csiga
• Kókuszos kifli

Sós

• Hagymás sörkifli

Tepsis, rakott ételek

• Babos rakott krumpli

Tésztaételek

• Kenyér
• Lángos 
• Paradicsomos tarte tatin
• Pizza
• Sztrapacska

Torták

• Csokitorta
• Kávékrémes piskótatorta

Vega zöldséges ételek

• Lengyel karfiol
• Négyhagymás gratin