2013. szeptember 27., péntek

Házi lángos, nempiacos

- Lángosparty, lángosparty! - adtam közzé a jónépeknek. - Nálam.
- Hú, az kurvajó! - válaszolták a jónépek.
- Oké, akkor gyertek el ekkor és ekkor - írtam a jónépeknek.
- Nagyszerű, hiperzsír, ott leszünk, kösszépen! - felelték a jónépek.
Ketten el is jöttek. A mai világban, ahol az internet lehetővé teszi, hogy az ember az utolsó pillanatban is lemondja a megbeszélt programot, ha egy kicsit kedvetlennek érzi magát, ez egy egész jó arány...
Csesszékmeg...


2013. szeptember 25., szerda

Élesztő felfuttatása

Egy újabb alapművelet, amire rá lehet keresni a gúgliban egyébként, de azért csinálok neki egy bejegyzést, hogy aztán tudjak hova linkelni, ha sütéskor előkerül. Úgyhogy akkor:


2013. szeptember 23., hétfő

Ganca Naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem.
Vaut nekem egy asszonállat rokonom, akijje furcsa jegy teremtés vaut, mer... oké, befejezetem.
Szóval hogy nagyapám nővére időről-időre felbukkant nálunk ilyen kis ételhordókkal, amiben egy kifejezetten nem túl bizalomgerjesztő zsíros cuccizé volt... hogyaszongya ez a ganca.
Gyerekként furán néztem azt a zsíros hagymás krumpliizét, aminek már a puszta látványa elég volt hozzá, hogy ne akarjak közelebbi ismeretségbe kerülni vele. Pedig ha tudtam volna, miről maradok le...
Az a gond, hogy fogalmam sincs, megkóstoltam-e, vagy csak behallucináltam magamnak egy ízt, amit azóta is próbálok rekonstruálni. Mindenesetre időről időre előveszem, mert nem kell hozzá épp sokminden.
Mondjuk nem egy diétás kaja, de kit érdekel?


2013. szeptember 20., péntek

Savanyú vagyisizé... csemege uborka elrakva: általam

Savanyúsághiány.
Orvosilag elismert betegség, amit én találtam ki három perce. Akkor jelentkezik, ha a beteg huzamosabb ideig nem jut savanyúsághoz. Tünetei: heves ingerlékenység, portugál szerelmes dalok dünnyögése és mindent elsöprő vágy arra irányulóan, hogy egy fényképen szerepeljünk Kiszel Tündével.
Kezelési módjai: Bolti üveges, vagy piaci házi savanyúsággal.
Az előbbi azonban drága, az utóbbi pedig macerás, mert mindig ki kell érte zarándokolni messzemessze, úgyhogy amikor legutóbb ledöntött a lábamról a betegség, úgy döntöttem, házilag kúrálom magam. Vagyis én magam készítek savanyúuborkát.


2013. szeptember 16., hétfő

Patiszonos lecsó a gasztroírók nyomán

Cserna-Szabó az oka mindennek.
Az ő könyve, az Ede a levesben volt az, ami ráborzasztott arra a felismerésre, mennyire szarul táplálkozom, és hogy ezen változtatni kellene. Tehát gyakorlatilag ő lökött a gasztroblogolás útjára.
Amikor megtudtam, hogy az Olvasás éjszakáján a többi "haspókíróval" (Fehér Béla, Darida Benedek) együtt gasztronómiai témájú felolvasóestet fog tartani, ami ráadásul lecsózással lesz egybekötve, úgy véltem, ott a helyem.
Nem is volt rossz.
Az irodalmárok a felolvasások közben sűrűn kiugrottak meg-megkavarni a lecsót, amit aztán ki is osztottak az érdeklődő publikumnak.




Direkt a sor végére maradtam, hogy megérdeklődjem a technikai részleteket, ha már annyit szónokolnak arról, milyen a jó lecsó. Amikor azonban Cserna-Szabó közelébe kerültem, mérhetetlen csalódásomra a következőt közölte velem:
- Ja, ezt nem mi csináltuk, hanem itt a helybeliek. Nem tudom, hogy csinálták, mi csak megmelegítettük
- Ó... - mondtam csalódottan. - De... Mit gondol, van benne pirospaprika?
- Hát... szerintem igen...
Ennyit erről...
Szóval nem az ételimádó gasztroírók csinálták, hanem a hely alkalmazottai. Hát olyan is volt az... fura ízű, nagy kiszerelésben összedobált valami, műanyagtányérban.
Ott hagytam a felét.
De ha már egyszer lecsós írórendezvényen jártam, (bár Cserna-Szabóban kicsit csalódtam, elvégre Arany-Fakanál díjas lecsóbajnok bazzeg, illett volna neki főznie!) úgy voltam vele, hogy csinálni kellene egy sajátot.
Főleg, hogy találtam egy patiszonos lecsó receptet, amire el lehet használni a hétvégi látogatásom és húslevesfőzésem honoráriumát. 


2013. szeptember 13., péntek

Háziasszony vs. gasztroblogger. A májgombócos húsleves titkai

Megtörtént a bemutatás. Mármint hogy a szülői részre.
Visszatértem a bográcsozás helyszínére, azonban ezúttal népes csipetcsapat helyett egy vizsgálóbizottság fogadott, mely egyetlen személyből, barátnőm édesanyjából állt. A tét nem volt kicsi: bekerülhetek-e a családba, vagy elásnak valamelyik bokor alatt, bejelentve, hogy elvesztem odafele menet.
A kötelező körök után (úgymint felessel és sörrel itatás, összetegeződés), a beszélgetés a másnapi menüre terelődött.
Aztán mielőtt észbe kaptam volna, már fel is ajánlottam szolgálataimat.
A vendégségben se tudtam kibújni a bőrömből. 

2013. szeptember 12., csütörtök

Watdafakksütemény tejföllel

Az édesség az emberiség alapköve. Nem épültek volna civilizációk, nem értünk volna el tudományos áttöréseket, és valószínűleg még mindig valamelyik fán csücsülnénk a szőrt bámulva a lábujjaink között, ha egy zseniális elődünk elő nem áll a desszert ideájával.
A sütemények aztán meghódították a világot. Hadvezérek borultak le nagysága előtt, Istenek buktak a porba egy-egy rafinált finomságtól, civilizációk épültek és hulltak az édességek körül.
A gond csak az, hogy a legtöbb süti macerás. Mármint hogy... meglepő bár, de sütni kell, amit eddig nem annyira kedveltem meg. Ezért aztán erősen hegyezni kezdtem a fülem, amikor a kolléganőm azt mondta, van egy egyszerű sütireceptje, amit viszont nemkell.
- Nagyon egyszerű - mondta. - Fogsz két nagy pohár tejfölt...
- Várjvárjvárj! - túrtam bele a zsebembe. - Hadd írjam be a telefo... hogy mit? Tejfölt?!
Találkozásom következik a bizarr édességgel.

2013. szeptember 10., kedd

Spenót, a szupermatrózok eledele

Tudom, tudom, unalmas már, hogy mindig azzal jövök; szerelmes vagyok és/vagy vadházasságban élek valami zöldségfélével. Nem tehetek róla. Nagy szívem van, mindenki belefér.
A spenóttal azonban tényleg különleges a viszonyom. Lassan 20 éves közös múltra tekintünk vissza. Ez talán hosszabb, mint bármelyik másik étellel való viszonyom. Ez alól csak a sütőtök a kivétel. Vele újszülöttként ismerkedtem meg, és állítólag sokáig haermonikus volt a kapcsolatunk, aztán valamiért szakítottunk, és azóta sem beszéltem vele.
A spenót... A spenót azonban örök.

2013. szeptember 7., szombat

Frankfurti leves occsóvirsliből

A frankfurti leves elkészítésének nincs különösebb története. Rám jött, hogy főzni kellene ilyesmit, ugyanis ez is egyike azon leveseknek (tény: sok van) amit mértéktelenül tudok pusztítatni, ha a közelébe engednek. Ha nem, akkor pedig átverekszem magam az ellenséges frontvonalakon a lábasig.
Mivel ilyet sem kapok már csak úgy ám akárhol (mármint hogy helyettem nem készíti el senki) úgy döntöttem, összedobom magamnak, esetleg a lakótársaimat is megkínálom, ha rendesen viselkednek.
Vagy nem. Ennél a levesnél fennáll ugyanis a veszély, hogy magam elé veszem a fazekat, kiakasztom az állkapcsom, magamba döntöm az egészet, aztán diszkréten meghalok.

2013. szeptember 4., szerda

Habarás

Egy ilyen tanácsot kaptam én.
Hogyaszongya:
Viszont egy tanács a blogra: amikor ilyeneket írsz, hogy 'egyszerű pörköltalappal kell indítani', gondolj azokra a hülyegyerekekre (mint én), akik ezzel sincsenek tisztában, és hiába írtad le két poszttal előtte, már elfelejtette azóta. Szóval lehet hogy pár ilyen alapfogalmat, mint pl. pörköltalap, habarás, rántás, faszomtudja, megcsinálhatnál kis minibejegyzésnek, és akkor tehetnél oda egy linket, mikor alapfogalmakról írsz.
De ez csak egy javaslat
Nem rossz, nem rossz.
Habár eddig úgy csináltam, hogy ha pl. egy recept pörköltalappal indított, vagy rántás/habarást kellett csinálni, akkor magába a receptbe leírtam, mint hogyan. Mivel azonban ezek tényleg alap dolgok, egy idő után két választási lehetőségem van. Vagy ismétlem magam, újra és újra leírva ugyanazt, vagy lezárom egy mondattal.
A linkeléssel ez elkerülhető.

Úgyhogy akkor:

2013. szeptember 3., kedd

Most wanted paprikában

Az almás pite után kissé herótom lett a több órás konyhában tartózkodást illetően, úgyhogy azt gondoltam, következőnek megint csak valami olyasmit csinálok, ami gyorsan megvan, occsó és eccerű. A körözöttre esett a választásom, azonban mikor elkészültem, talán már túlontúl is egyszerűnek találtam, főleg korábbi teljesítményeim fényében.
Nem tudtam, lehet-e pofám blogposzttal hozakodni elő.
Fura módon azonban, amikor feldobtam a facebookos kajás-mappámba, az aktuálisan feltöltött ételek közül ez kapta a legtöbb lájkot, az egyik kollégám pedig rá is kommentelt, hogy "ez a világ legjobb kajája!"
No ha az, akkor az. Akkor csak idepakolom.
Egyszerű kis reggeli, amivel nem kell sokat szöszölni, és kiváló alternatívája a margarinos kenyérnek.
Meg aztán frissen csak jobb, mint a bolti...