Ganca Naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem.
Vaut nekem egy asszonállat rokonom, akijje furcsa jegy teremtés vaut, mer... oké, befejezetem.
Szóval hogy nagyapám nővére időről-időre felbukkant nálunk ilyen kis ételhordókkal, amiben egy kifejezetten nem túl bizalomgerjesztő zsíros cuccizé volt... hogyaszongya ez a ganca.
Gyerekként furán néztem azt a zsíros hagymás krumpliizét, aminek már a puszta látványa elég volt hozzá, hogy ne akarjak közelebbi ismeretségbe kerülni vele. Pedig ha tudtam volna, miről maradok le...
Az a gond, hogy fogalmam sincs, megkóstoltam-e, vagy csak behallucináltam magamnak egy ízt, amit azóta is próbálok rekonstruálni. Mindenesetre időről időre előveszem, mert nem kell hozzá épp sokminden.
Mondjuk nem egy diétás kaja, de kit érdekel?

Hónapvégi grenadírmars

- Hónap vége van... - sóhajtottunk fel Ciccnyoggal.
- Egy gasztroblogger mellett éhen halni azért mégis csak nagy szégyen lenne... - tűnődtem. - Mi van itthon?
- Krumpli... Meg tészta. Úúú! Ez egész jól hangzik!
- Kell ennél több?
- Jó tejfölösen!
- Magadnál vagy?
- Jó, hát mi otthon úgy esszük. Sokkal jobban csúszik.
- Ez már megint valami kaposvári hülyeség lesz...
Ennyiben maradtunk.

Káposztás tócsni (sütemény helyett)

A bográcsozásra kaptam kölcsön sátrat. Kellemes élményeim kötődnek hozzá, ezért úgy véltem, illően meg kell köszönnöm, csinálok hát valami süteményt Toys haveromnak, hálából. No ez az, amiből semmi nem lett, ugyanis ahelyett, hogy előre egyeztettünk volna sátorvisszaadási időpontot, egyszer csak felhívott, hogy a városban van, ráérek-e.
Rá.
De így a nagy felkészülést igénylő süti helyett egy olyan egyszerű konstrukciót hajigáltam össze, amihez igazából csak a spájzomból előkotort dolgokra volt szükség. Csakhogy akkor már mégis adjak neki valamit enni, hamáregyszer...
Így lett a süteményből tócsni.

Babosrakott ilyen mindenféléből

Két hete a lakótársaimmal és egy barátnőnkkel vacsorára voltunk hivatalosak. Fiatal háziasszonyunk és férje lasagnával várt minket, azelőtt pedig igen finom kelkáposztafőzeléket kosztolhattam náluk. No persze ez még azelőtt volt, hogy szakács-énem feltámadt volna poraiból.
- Hogy álltok a rakott krumplival? - kérdeztem aztán tőle facebookon.
- Az egy jó dolog! :)(: - jött a válasz.
- Na akkor majd a lasagnát azt törlesztem felétek.
És így ennyiben is maradtunk. Gondoltam, valamikor a hét második felében majd össze is ütök valamit, és meghívom őket vacsorára. De nem kapkodunk. Ejjráérünkarramég.

Recept csóróság idejére, avagy a lengyelek karfiolja

Előző sikeremen felbuzdulva visszamerészkedtem a konyhába, amelyre így, hogy használatba vettem, határozottan kellemesebb volt ránézni. És az sem mellékes, hogy azonnal hozzá is láthattam a főzéshez.

Anyámtól kevés dolgot tanultam, amit az életben hasznosítani tudnék. Legalábbis anélkül, hogy kedvesen mosolygó úriemberek rám húznák a fordított kabátot. Ezt a receptet azonban pont neki köszönhetem, ami állítólag nagyanyám egyik kedvenc étele volt. Tökéletes így a blog elejére, mert viszonylag olcsón jól lehet lakni vele, és elkészíteni sem egy nagy vaszisztdasz.
Ez pedig a Lengyel karfiol. (Amiről valószínűleg a lengyelek sosem hallottak. Vagy igen. Fene tudja.)