2013. július 22., hétfő

Recept csóróság idejére, avagy a lengyelek karfiolja

Előző sikeremen felbuzdulva visszamerészkedtem a konyhába, amelyre így, hogy használatba vettem, határozottan kellemesebb volt ránézni. És az sem mellékes, hogy azonnal hozzá is láthattam a főzéshez.
Anyámtól kevés dolgot tanultam, amit az életben hasznosítani tudnék. Legalábbis anélkül, hogy kedvesen mosolygó úriemberek rám húznák a fordított kabátot. Ezt a receptet azonban pont neki köszönhetem, ami állítólag nagyanyám egyik kedvenc étele volt. Tökéletes így a blog elejére, mert viszonylag olcsón jól lehet lakni vele, és elkészíteni sem egy nagy vaszisztdasz.
Ez pedig a Lengyel karfiol. (Amiről valószínűleg a lengyelek sosem hallottak. Vagy igen. Fene tudja.)


Nem lesz egy hosszú poszt ez, mert hótegyszerű elkészíteni. A következőkre lesz szükséged:

Hozzávalók:
  • 1 fej karfiol
  • olaj
  • pár szem krumpli
  • fél zacskó zsemlemorzsa
  • egy doboz tejföl (ízlés szerint)
És ennyi! Ugyehogyugye milyen eccerű? Magam legalábbis meglehetősen kevés receptet tudok kapásból felsorolni,amit hat hozzávalóból össze lehet dobni. No persze a karfiol mondjuk egy kimondottan olyan dolog, ami megosztja az embereket. Vagy utálják, vagy imádják. Középútról nemigen hallottam még. (Tudom, perverz, beteg állat vagyok, de én például feleségül venném, ha a társadalom elfogadná a szerelmünket.)
A krumplit meg kell pucolni, a karfiol leveleit pedig egyszerűen le kell vágni, és ki kell dobni a francba. Kivéve persze, ha van otthon olyan állat, amivel az ilyesmit meg lehet etetni. Egy idegesítő kisöcsi például.
A karfiolt rózsáira bontjuk, a krumplit felkockázzuk, az egészet belerakjuk egy lábasba, és felöntjük sós vízzel, hogy éppen ellepje.

Figyelitek, milyen ügyesen rajta hagytam egy kis levelet a karfiolrózsán? Ez azért van, mert béna pasiból vagyok, és nem érdekelnek a részletek. Jó helyre megy az.
Következő lépésként némi olajat öntünk egy serpenyőbe, kicsit hevítjük, aztán beleöntünk egy jó adag zsemlemorzsát. Most írjak mennyiséget? Én fél zacskóval szoktam. A zacskóra 500g van ráírva, úgyhogy az akkor 250 gramm körül lehet, de hát méricskéljen, akinek két anyja van. Férfiember érzésre főz.

Folyamatos kevergetés mellett (a gyengébbek kedvéért: FOLYAMATOS KEVERGETÉS MELLETT!) széééép barnára pirítjuk a zsemlemorzsát. Tehát nem megyünk el bontani egy sört, nem csekkoljuk, írt-e a cukilány facebookon, nem nézzük meg a kolléganő bikinis nyaralós képeit, hanem állunk felette, és rázogatjuk, kavargatjuk, miegymás. Higgyetek nekem! Tanuljatok a hibáimból! A fogak alatt csikorgó széndarabok nem adnak túl sokat a gasztronómiai élvezethez.

Amikor már szép színe van (kockábbak kedvéért: #d6883d) akkor le lehet húzni a tűzhelyről. Innentől már csak meg kell várni, hogy a karfiol is megpuhuljon. Ha a villa puhán belecsusszan akármelyik random karfiolrózsa szárába, akkor azt is le lehet zárni.
Kiszedjük a megfelelő célszerszámmal, lecsöpögtetjük és beforgatjuk a pirított zsemlemorzsába.
Tejföllel leöntjük, és már tálalhatjuk is!

Van a receptnek egy olyan változata, amely szerint a zsemlemorzsába forgatott karfiolt még be kell rakni egy tepsibe, leönteni tejföllel, esetleg megszórni sajttal, és egy rövid ideig még sütni is kell. Véleményem szerint ez már csak felesleges rongyrázás. No igaz, hogy a sült sajt az... hmm... végülis egész jól hangzik... 'sszameg, sajtot kellett volna rá pirítanom. Most már mindegy.
Akárhogy is, ez egy rettenetesen egyszerű recept, a karfiolszezon idején pedig meglehetősen olcsó is. Csóródiák koromban többször mentett meg az éhezéstől. Ha nem derogál a zöldségevés, lássatok hozzá azonnali jelleggel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése