Pangasius szelet lányrendezésben

Szóval hogy a Tescóban kóricáltunk Bubival, és elhatároztuk, hogy feltöltjük a kamrámat szárazáruval meg mindenfélével. (Valamint nemmellesleg beszereztem egy tepsit.)
- Júúúúúj! - mondta aztán barátnőm. - Ha már itt vagyunk, vegyünk pangasiust!
- Hát az meg mi a jó isten?- kérdeztem.
- Az egy hal.
- Sose hallottam még róla.
- Amit egyébként mindenki utál - tette hozzá. 
- ... Akkor miért is kellene vennünk...?
- Szerintem finom. Otthon anyával mindig azt veszünk, mert iszonyatosan olcsó, és általában le van akciózva.
- Aha. Gyanús.
- Az interneten sokan hupákolnak, hogy ezt valahonnan ázsiából hozzák, meg hogy szar körülmények között nevelik. Gyógyszerekkel, meg ilyesmi.
- Ööö...
- De amúgy nagyon finom íze van, fehér húsú és ami a legjobb: NINCS BENNE SZÁLKA! Márpedig én nem akarok úgy halat enni, hogy azon kelljen gondolkodnom; mikor halok meg.
- Jó...
- Szóval olcsó, és finom, sügérre meg nincs pénzünk.
- Jól van, jól van, ne harapd le a fejem. Veszünk pangasiust. Egyszer ki lehet bírni, akármiféle.

Há'kérem, az internet népét tényleg rendesen megosztja ez a halacska, ami egyébként cápaharcsa néven fut kishazánkban. Valahonnan Vietnámból hozzák, tenyészetekből származik, és állítólag kurvagyorsan nő. Ami a probléma, hogy egyesek szerint embertelen haltalan körülmények között, összezsúfolva tartják őket, és minden szart (szó szerint, egyes megmondóemberek szerint akár emberi ürüléket is) odadobnak nekik zabálni, hormonokkal és gyógyszerekkel növesztik őket, meg mifene.

Aztán ott a másik oldal, akik szerint ez egy zseniálisan finom csodahal, és vannak olyan vélemények, amik szerint laborvizsgálat sem mutatott ki olyan anyagokat a halacskákban, ami meghaladná az egészségügyi határértékeket.

Hátööö....
Itt tegyen igazságot az ember.
Mondanak ilyet is, olyat is. Mivel Vietnámban még nem jártam, Pangasius-telepen meg mégúgyse, fogalmam sincs, valóban olyasmivel tömik-e, amiket a rémhírterjesztők állítanak. Másrészt laboros sem vagyok, nem végeztem vizsgálatokat a halon, így nincs saját tapasztalatom arról, hogy tényleg ártalmatlan-e, avagy sem.
Bármit mondanak erről az állatról, azt csak bemondásra hihetetem el, úgyhogy állást foglalni nem fogok.

Viszont egyszer (vagy kétszer) ki lehet próbálni, mert olcsónak tényleg meglepően olcsó (gyanúúúús, ugyebár) és igaza van Bubinak abban, hogy extra halakat meg vegyen az, akinek nem -700 forint van a bankszámláján hónap végén, mint nekem.

Vettünk egy adagot, és elkészítettem az első szimpatikus receptet, ami szembe jött a cápaharcsáról.

Hozzávalók:

• 2 tojás
• 2 pohár tejföl
• 15 dkg reszelt sajt
• 1 csokor petrezselyem
• snidling
• fokhagyma
• só
• bors
• 3-4 kanál zsemlemorzsa
• 3 dkg vaj

- Ezmiez? - bökdöste Ciccnyog gyanakodva a kiolvasztott halat.
- Szerinted?
- ... Azt látom, hogy hal. De milyen? 
- Pangasius. Fehér húsú - pontosított Bubi.
- Van benne szálka? - érdeklődött tovább lakótársam.
- Nincs! - lelkendezett barátnőm.
- Van - feleltem, miközben kihasítottam a hal húsából néhány ottfelejtett szálkadarabot. - Nem végeztek elég alapos munkát. De alapvetően tényleg elvétve találni benne. Legalábbis a három nagy szelet közül csak egyben bujkáltak.
- Nem akarok meghalni - nyöszörögte Cicc. - A torkomon fog akadni.
- Átnéztem, nincs több - morogtam. - Túléled.

A halat először meg kellett sózni. Hagytam pihenni néhány percig a sóban, majd egy kevés olajon épp csak megpirítottam mindkét oldalát.
Hát arról nekem senki sem szólt, hogy a halbőr az odaragad még a tefloserpenyő aljára is... Anyáztam, de valahogy csak felvakargattam.

- Szóval hogy most fektessem őket szorosan a tepsibe - vakargattam a fejem. - Hátööö... Ez szoros nem lesz.
Nagy a tepsi. De legalább már VAN!

- Na figyelj, Bubikám, most jön a varázslat! - mondtam, és összerendezgettem az öntethez valókat.
- Mhhmm - morgott ki a laptop mögül.
- Nem is figyelsz.
- Te vagy a szakács. Én csak enni szeretem a halat, nem csinálni.

Só, bors, két tojás, aprított petrezselyem, metélő újhagyma, meg némi reszelt sajt. Ja és persze a két gerezd zúzott fokhagyma. Ezeket kutyultam össze egy tálban.

Aztán úgy nyakon öntöttem vele a halakat, hogy ki sem látszottak belőle.

A tetjét jó alaposan beterítettem zsemlemorzsával, és maradék sütőmargarint kockáztam rá.
- Na ez vajon mire lesz jó...? - filozofáltam, miközben betoltam a sütőbe.

Mivel a recept hőfokot nem írt, igyekeztem középtájra csavarni a gázt. Azt az utasítást kaptam, hogy 20-25 percig kell sütni, aztán pedig akkor kivenni, amikor már szép piros lesz a teteje.
Szép piros...?
Hát egen!
Ahogy a margarinkockák elolvadtak, a zsemlemorzsa magába szívta őket, megsült, megpirult, és ropogós kérget képezett rajta. Tisztára mintha bepaníroztam volna a tepsit.
Jééé...
Hát ilyet se láttam még.

- Na, akkor ha minden igaz, ez kész. Ideje elrendezni a blogfotóhoz - dörzsölgettem a kezem, és Bubi nyálcsorgatása mellett elkezdtem összetákolni a Zalkotást.

- Hát ez meg mi ez? - kérdezte Ciccnyog, aki a kajaszagra kióvakodott a konyhába.
- Kaja.
- Ne hülyéskedj már, hogy néz ez ki?
- Ööö... jól?
- Pasi. Add ide!
- Minek?
- Mert te csak rábasztad a tányérra. Majd én elrendezem.
Bubi lelkes asszisztálásával elkezdte átrendezni a tányért.
- Na ide még egy kis citromot. Mert hogy ez hal. Megy hozzá. Az uborkát fel lehet szeletelni. Na. Így félkörben. Meg egy kis rizs is. Legyél már igényes, baszki!
- Úgyis egy helyre megy... - morogtam.

- Na, milyen? - kérdeztem, miután nekiestek.
- Jóóó - nyilatkozott Ciccnyog. - Mit is mondtál, milyen hal ez?
- Olyan, amit hormonokkal tenyésztenek. Szakállat fogsz növeszteni, aztán versenyezhetünk, hogy kié a szebb. 
Kifordult a szájából a falat a villával együtt.
- Na jól van, ne szórakozzál velem - morogta.
- Finom és olcsó! - propagálta továbbra is Bubi.
- Egyébként tetszik ez a panírmorzsás technika. Ilyesmivel simán süthetünk bármit. Csirkét is akár - ötletelt Cicc.
- Meglátjuk - lapátoltam befelé. - Mióta együtt vagyok Bubival, amúgy is több húst eszek. Csinálhatok ilyen mindenfélét a tepsiben.
- Hát az bizony nagyon helyes.