2013. július 30., kedd

Sztrapacska naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem. A nagyanyai ágam (állítólag) a Felvidékről származik. Fiatalabb koromban persze nem nagyon figyeltem fel a gasztronómiai érdekességekre, az azonban feltűnt, hogy mintha viszonylag gyakran lenne nálunk sztrapacska. Nem bántam, jó volt az. Aztán mikor egyszer Szlovákiában jártunk osztálykiránduláson, a jónépek odáig voltak, hogy hú meg há, itten lehet sztrapacskát enni, micsoda helyi szpesölitét. Én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Mi ebben az extra? Annyira azért nem egy nagy vaszisztdasz. De úgy tűnt, valahol mégis.
Aztán miután már senki sem gondoskodik rólam, vagy főz rám, a sztrapacska kissé eltűnt az életemből. Kissé úgy egyáltalán teljesen, mert miért is csináltam volna? Macera, meg nokedliszaggató kell hozzá, eddigi konyháimból az meg hiányzott. Most azonban legnagyobb meglepetésemre előkerült egy a fiókból.
Nosza, akkor essünk neki!

2013. július 26., péntek

Egyszerű csokitorta mellekkel

A hétvégén egy kis házibulit tartottunk. Az egyik lánynak a napokban volt a születésnapja. Úgy gondoltuk, a közösen vásárolt ajándékkönyv mellé egy kis tortát is kellene csinálni neki. Így lánylakótársam kezdeményezésére bevettük magunkat a konyhába, hogy összedobjunk valamit.
Az édességsütés számomra egy teljesen ismeretlen terület, így ezúttal mint kukta működtem közre. Reszortom az adogatásra, a kevergetésre és a nemlábbalattlevésre korlátozódott. A megfigyelőként való részvétel miatt egy kissé talán szárazabb lesz ez a poszt, mint az eddigiek...
Viszont cserébe lesz a posztban fanservice a kezdő férfiszakácstársaimnak.

2013. július 24., szerda

Babosrakott ilyen mindenféléből


Két hete a lakótársaimmal és egy barátnőnkkel vacsorára voltunk hivatalosak. Fiatal háziasszonyunk és férje lasagnával várt minket, azelőtt pedig igen finom kelkáposztafőzeléket kosztolhattam náluk. No persze ez még azelőtt volt, hogy szakács-énem feltámadt volna poraiból.
- Hogy álltok a rakott krumplival? - kérdeztem aztán tőle facebookon.
- Az egy jó dolog! :)(: - jött a válasz.
- Na akkor majd a lasagnát azt törlesztem felétek.
És így ennyiben is maradtunk. Gondoltam, valamikor a hét második felében majd össze is ütök valamit, és meghívom őket vacsorára. De nem kapkodunk. Ejjráérünkarramég.

2013. július 22., hétfő

Recept csóróság idejére, avagy a lengyelek karfiolja

Előző sikeremen felbuzdulva visszamerészkedtem a konyhába, amelyre így, hogy használatba vettem, határozottan kellemesebb volt ránézni. És az sem mellékes, hogy azonnal hozzá is láthattam a főzéshez.
Anyámtól kevés dolgot tanultam, amit az életben hasznosítani tudnék. Legalábbis anélkül, hogy kedvesen mosolygó úriemberek rám húznák a fordított kabátot. Ezt a receptet azonban pont neki köszönhetem, ami állítólag nagyanyám egyik kedvenc étele volt. Tökéletes így a blog elejére, mert viszonylag olcsón jól lehet lakni vele, és elkészíteni sem egy nagy vaszisztdasz.
Ez pedig a Lengyel karfiol. (Amiről valószínűleg a lengyelek sosem hallottak. Vagy igen. Fene tudja.)

2013. július 20., szombat

A szakács visszatér, avagy bekk tu dö lecsó

Visszatérésemet a konyhába igencsak meg kellett szervezni. Készleteim kimerültek, a kamrám üresen tátong, a hűtőre rossz ránézni. Ami pedig a konyha általános állapotát illeti... hát pfuh... pedig anno, mikor összeköltöztünk lakótársaimmal, megígértem, hogy főzni fogok... aztán ez valahogy a hétköznapok rohanásában kimaradt...
Az viszont pozitívum, hogy nem teljesen a nulláról indultam, már ami a szakácstudományomat illeti. Régebben, főleg gimnazista koromban szívesen szöszöltem a mindenféle lábasok és edények között, akkoriban ragadt is rám valami a liszten kívül. (Ennek ellenére a főzés maga sosem hozott barátnőt, ez egy kamu, ahhoz jóképűnek és/vagy határozottnak is kell ám lenni. Csak szólok. Ne legyenek illúzióitok.)


Beköszönő

Hogy miért e blog? 
Mert rájöttem, hogy nem táplálkozom helyesen. Sőt, nem hogy helyesen, de rendszeresen se.  
Eszem én persze, de csak mithogy épp kutyafuttában, amit érek a városban jártomban-keltemben. (Van ilyen kifejezés...? Nem baj, most lesz.) Ahogy belegondoltam, mit is ettem voltaképp az utóbbi időben, igen siralmas eredményre jutottam. Változatosságot nemigen fedeztem föl étrendemben, jobbára tésztákat fogyasztottam, nem is hetek, de jóformán hónapok óta. Hát istenem, nem tehetek róla, hogy Budapesten gyakorlatilag minden második sarkon pékség van... a szénhidráthoz a legegyszerűbb és a legkényelmesebb hozzájutni. 
Aztán mit is ettem mostanában... Ettem pizzát. Sörrel. A sör az fontos. Aztán ettem kínai kaját... mit is még... lángost, jó sajtos-tejfölös-káposztásat... aztán mintha egyszer lett volna valami más is... ja nem. Nagyjából ennyi. 
Zöldséget alig vettem magamhoz, néha egy-egy erőspaprikát (az király) vagy némi paradicsomot. And that's IT! A húsról lassan azt sem tudom, micsoda. 
Családom nincs, jelenleg egyedül vagyok, főtt ételről csak a mesékben hallottam. 
Aztán a kezembe került egy gasztronómiai témájú könyv, és elborzadtam. Mennyi minden finomsággal tölthetné meg az ember a gyomrát, én meg erre beleszoktam a hétköznapok mókuskerekébe és ez az igény lassan ki is halt belőlem. Felmerült bennem az is, hogy mi lesz így a vitaminokkal? Meg a tápanyagokkal? Gyakorlatilag üres kalóriákat vettem magamhoz, aztán meg csodálkozom, hogy kibasznak a véradásról vashiány miatt...
Úgyhogy elhatároztam: Életmódot váltok, és mostantól legalább hetente háromszor főtt ételt fogok enni! A bénázásaimról pedig be fogok számolni itt a blogban. 
Kívánjatok szerencsét!